Vizsgafeladatok M

 

“AM” járműkezelési vizsgafeladatok

1. számú FELADAT
Kis sebességű manőverezés és iránytartás

VÉGREHAJTÁS
M-kat-1-300x95

Követelmény
Elindulás előtt a vizsgázó vegye fel a bukósisakot, állítsa be és csatolja be.
A segédmotoros kerékpárt emelje le a kitámasztó lábról és tolja az indulás helyét jelző vonalhoz.
A vizsgabiztos jelzésére a vizsgázó indítsa be a motort, majd a megfelelő üléshelyzet elfoglalása, irányjelzés, az indító fokozat kapcsolása és kellő körültekintés után induljon el. Egyenletes, lassú tempóval haladjon segédmotoros kerékpárjával a kijelölt nyomvonalon (a kúpok között, illetve azok kerülésével) a kúpok érintése nélkül. A pálya végén forduljon meg egy ívben és egészen lassú menetben (maximum 1m/s) haladjon át az 1 m széles és 8 m hosszú folyosón.
A folyosóból kiérve növelje a segédmotoros kerékpár sebességét, a fokozat nélküli váltóval szerelt segédmotoros kerékpár kivételével kapcsolja a második sebességi fokozatot, majd fékezzen és álljon meg az úttest szélén úgy, hogy az első kerék a négy kúppal kijelölt területen belül, a megállás helyét jelző vonal előtt legyen. Kapcsolja a „0” sebességi fokozatot.
A feladat végrehajtása során minden irányváltoztatási szándékot jelezni kell, és az irányváltoztatás veszélytelenségéről kellő körültekintéssel kell meggyőződni.

2. számú FELADAT
Gyors manőverezés és intenzív fékezés

VÉGREHAJTÁS
M-kat-2-300x95

Követelmény
A vizsgázó becsatolt bukósisakban a segédmotoros kerékpárján ülve, járó motorral az indulási vonalnál várja a vizsgabiztos indító jelzését. A vizsgabiztos jelzésére a vizsgázó irányjelzés, az indító fokozat kapcsolása és kellő körültekintés után induljon el a segédmotoros kerékpárral.
Gyorsítson fel 15-20 km/h sebességre és a kúpok között a kijelölt nyomvonalon a segédmotoros kerékpár döntögetésével szlalomozva haladjon, majd a pálya végénél elhelyezett kúpok körül két „nyolcas”-t írjon le. A „nyolcas”-ból kihajtva a pálya szélén, a kúpok mellett gyorsítva haladjon visszafelé. Gyorsítson fel kb. 20-25 km/h sebességre. Az úttest szélénél lévő jelző kúptól és a fékezés kezdetét jelző vonaltól kezdve intenzív fékezéssel, mindkét fék egyidejű használatával, a segédmotoros kerékpárral úgy álljon meg, hogy az első kerék a megállás helyét jelző vonal előtt legyen.
Kapcsolja a „0” sebességi fokozatot. A megállási szándékot nem kell jelezni. A feladat végrehajtása során irányjelzést csak elinduláskor kell adni.

 

Ügyfélkapu

VSM

On-Line jelentkezés

FokiSuli autósiskola Siófok

FokiSuli autósiskola Siófok

Autósiskola címe

Siófok, Széchenyi utca 19.                                                                                                                           

Tel.: +36-84/311-337

Nyitva tartás:

Hétfő-Péntek: 9-12, 13-17-ig     

2023.08.22-én Szabadság miatt zárva 

2023.08.28-2023.09.01.-ig Szabadság miatt zárva 

 

Iskolánk a térképen

Back To Top